#21 Gajzágó György, a kortárs művészeti szektor innovátora

Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) alapító-igazgatója Az építészeti, formatervezési és üzleti tanulmányai során szerzett rendszerszemléletét már a rendszerváltás előtt elkezdte a gyakorlatban kamatoztatni. A vállalkozói szektorban faipar-belsőépítészeti területen volt gyártulajdonos is. Sikeres hazai termékmárkákat épített.
Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) alapító-igazgatója
Az építészeti, formatervezési és üzleti tanulmányai során szerzett rendszerszemléletét már a rendszerváltás előtt elkezdte a gyakorlatban kamatoztatni. A vállalkozói szektorban faipar-belsőépítészeti területen volt gyártulajdonos is. Sikeres hazai termékmárkákat épített, melyeket 2016-ban értékesített (ezek a mai napig lézetnek). Ezután keltette fel a figyelmét a kortárs művészeti szektor, melynek globális struktúrájához a hazai szcéna érdemben még a mai napig sem csatlakozott. Ebben az átmeneti helyzetben kihívást látott, és alapítványi keretek között azóta folyamatosan dolgozik a terület reorganizálásán. 2010-ben kortárs galériát nyitott, hogy ezen keresztül megtapasztalja a piac sajátosságait és hiányosságait. Ezt követően 2016-ban nemzetközi minták alapján elindította a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) változási projektet, melynek kurzusain már közel ezren végeztek. 2018-ban kiadja a hiánypótló Kortárs Műgyűjtés c. kézikönyvet. Jelenleg a CCA igazgatójaként és branding előadójaként Art&Business és Art&Finance témakörökben kurzusokat szervez és előadásokat tart az üzleti szektorban. Ezzel a kompetenciával és tevékenységgel jelenleg a Deloitte Magyarország és a globális Art&Finance jelentést kiadó Deloitte Luxembourg szakmai partnere.

Szólj hozzá!

Ezeket hallgattad már?

 Az Eisberg saláták titkai és az innováció fontossága • Mi az a vertikális farm, és milyen haszonnal bír a hagyományos farmokhoz képest? • Mi az a hidropóniás rendszer, és hogy működik? • Mitől kifejezetten zöld és környezetbarát ez a technológia/ültetési mód?
Pistyur Veronika, Bridge Budapest, Oktogon Venture & Edisonplatform, mint Brandek, ahol a tudás értékké válik. Cél, egy olyan egymásra épülö üzleti világ kialakítása, ahol a tudás és teljesítmény a legfontosabb mozgatórugó. Egy olyan rendszer megálmodása, ahol a vállalatok egy közös érdekként tekintenek a jövő generaciójának motiválására és fejlesztésére.

Várj még! Iratkozz fel!

Szeretnél hétről hétre hallgatni minket? Iratkozz fel hírlevelünkre és ne maradj le az innovációs világ rejtelmeiről!