#18 Kaprinay Zoltán, kreativitás és Creative Doc Hungary

Kaprinay Zoltán újságíró, startupper, vállalkozó. Az INteRNeTTo pozsonyi szerkesztője, az Index.hu alapítója, az A38 Hajó első vezetője, a Bónusz Brigád és a Dokio alapítója, valamint a nagyvállalatoknak startupokat építő Creative Dock Hungary alapítója és vezetője.
Kaprinay Zoltán újságíró, startupper, vállalkozó. Az INteRNeTTo pozsonyi szerkesztője, az Index.hu alapítója, az A38 Hajó első vezetője, a Bónusz Brigád és a Dokio alapítója, valamint a nagyvállalatoknak startupokat építő Creative Dock Hungary alapítója és vezetője.
11 évesen, 1989-ben kezdett első vállalkozásába Nagyfödémesen (Szlovákia): a rendszerváltásnak köszönhetően megnyíló boltoknak készített plakátokat.
Három évvel később már Gumidió néven szerkesztett diáklapot középiskolai tanulmányai helyszínén, Érsekújvárban (Szlovákia), majd a pozsonyi Új Szó középiskolásoknak szóló, Nagyszünet címmel megjelenő heti mellékletének szerkesztője lett.
1996-tól az Internetto Pozsony főszerkesztője lett és Zoltán további életútjának összefoglalása…WIKIPEDIA 
Sok-sok izgalmas cégépítés, új területek kiprobálása bizonyítja, hogy Zoltán igazi menedzser, vezető, vállalkozó – egyszóval egy sokszínű személyiség, aki nem utolsó sorban 4 gyermek csodálatos Apukája.
– Személyes oldal: https://www.kaprinay.com/
–  Creative Dock: https://www.creativedock.com/

Szólj hozzá!

Ezeket hallgattad már?

Fodor Gábor – A Change Hungary alapítója egy meglehetősen szokatlan üzleti ötlettel ált elő, mégpedig a digitális adományozás jövőjét építi ma Magyarországon. Adományösztönzés digitális eszközökkel - mi takar pontosan adományösztönzés?
Kövesdi Gabor, sok-sok izgalmas vallalkozas megálmodója ill. Brancsközösség.hu Zrt. alapítója, igazgatóság elnöke

Várj még! Iratkozz fel!

Szeretnél hétről hétre hallgatni minket? Iratkozz fel hírlevelünkre és ne maradj le az innovációs világ rejtelmeiről!